|
1994. május 21-én a zirndorfi Szent József templomban bemutatott ünnepi szentmise keretében adták át a veprődi (weprowatzi)
Tájházat. A Városházán elhelyezést nyert gyűjteményt Zirndorf polgármestere, Gert Kohl úr vette át.
Az ünnepélyes rendezvénynek, amelyen a Duna menti, azaz a Zirndorf-Oberbach-i svábok, bácsi és veprődi vendégek is
megjelentek a Városháza nagyterme szolgált helyszínéül. A hangulatot fokozta a városi ifjúsági zenekar szereplése, amely Hajd,
Bizet és Gr. Lion műveket adott elő. Az elnöklő üdvözölte az egybegyűlteket, majd Zirndorf polgármestere, Gert Kohl úr alkalmi
beszédet mondott, amelyben kihangsúlyozta a kulturális téren való kapcsolattartás nehézségeit azok számára, akik gyökereiktől
távol élnek. Mint mondta, nehéz megőrizni az önazonosságot, ápolni a történelmi hagyományokat és szerepet vállalni a megtartó
erő gondozásában és ápoltatásában, építésében, hiszen eltűnőben levő értékek mentését vállalja az, aki felveszi a harcot a múló idővel. A
polgármester elismerően szólt a veprődiek sikeres tájház-létesítéséről, mondván:
– Ennek a gyűjteménynek a kiállításával önök lehetővé teszik számunkra a Duna menti svábok életébe történő
betekintést, megismertetve velünk az önök vidékének a szokásait. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy önök
'játékszerei' voltak a világtörténelemnek. Zirndorf városának lehetősége volt arra, hogy helyet biztosítson e
tájgyűjteménynek. Kohl polgármester úr reményét fejezte ki, hogy a veprődi tájház közelebb visz a Duna menti svábok
szokásainak és életének megismeréséhez és megértéséhez. A sok éven át tartó beilleszkedés, az életkörülmények
javításáért folyó fáradozások során polgártársainknak, a Duna menti sváboknak az új hazában szembesülniük kellett
azzal, hogy egyre fogy az áldozatnak tekinthető nemzedék, évről évre kevesebben vannak, a 'régi hajlék' emlékei
pedig halványodnak. Annak érdekében, hogy a még megőrizhető értékek bizonyosan fönnmaradjanak és ily módon
átadhatókká váljanak az utánunk jövőknek is, a veprődi hagyományápoló egyesület maradandó megoldást keresett.
1991-ben és 92-ben megbeszélések folytak a zirndorfi illetékesekkel a szükséges helyiség biztosításáról. Néhány
hónappal később megérkezett a Városháza egyik földszinti termére, a 13. szobára vonatkozó ajánlat. 1992-ben
megszületett a megállapodás és hozzá lehetett kezdeni a terem berendezéséhez, a kiállító-vitrinek szereléséhez. Most
a tájház sajnos túl kicsinek bizonyul! A veprődi hagyományápoló egyesület köszönetet mond Zirndorf városának a
rendelkezésre bocsátott teremért és mindazoknak a veprődieknek, akik kiállítási tárgyakkal, vagy bármely más módon hozzájárultak e gyűjtemény létrehozatalához.
Ezzel a tájházzal kell megőriznünk a mi Veprődünk emlékezetét!
A tájház helyzete és tartalma
Zirndorf és Obersbah polgárai szívesen fogadták a veprődi hagyományőrző gyűjteményünk megtekintésére vonatkozó meghívásunkat. Nagyon
sokan tekintették meg a kiállítást. Mintegy 380 kiállítási tárgyat bocsátottunk közszemlére. Az eredetinek megfelelő miniatűrben mutatjuk be a
néhai kendergyárat, akárcsak a 30-as évek népviseleteit és a használati tárgyakat. Emellett kiállítottuk egy gazdaság (tanya) miniatűrjét, továbbá
edényeket, könyveket, okiratokat, bizonyítványokat, régi egyházi kiadványokat és még sok egyebet.
A tájház nyitvatartása
A hónap minden második vasárnapján 14.00 – 16.00 óráig, illetve a Sepp Keßlerrel való egyeztetés szerint Cím: Vestnerstraße 29, 90513 Zirndorf, Tel. +49 0911-605-783, Fax.+49 0911-600-46812
A tájház júliusban, augusztusban és szeptemberben zárva van. Sepp Keßler örül a látogatóknak, szívesen áll rendelkezésükre. Elegendő egy telefonhívás!
|